|
|||||||||
![]() |
|
||||||||
|
|
Biztonságosak-e a bankkártyáink?
A MasterCard szerint nemzetközi összehasonlításban is jók vagyunk, kártyáink kétharmada chipes, illetve az sms-értesítés is elterjedt. A Magyarországon kibocsátott bankkártyák és a hazai kártya-elfogadó rendszer európai összehasonlításban is magas szintű védelmet nyújt a bankkártyás ügyfeleknek, a hazai bankok már 2009-ben elkezdték az átállást a biztonságosabb chipkártya technológiára, már a kártyák 65-70 százalékán található chip, az elfogadói hálózatot pedig 98 százalékban felkészítették a chipkártyák elfogadására. A kártyatársaság biztonsági vezetője, Fejes Kálmán szerint a magyar bankok nagyon sikeresen végzik a bankkártya tranzakciók monitorozását és szűrését. Ha a kártyabirtokos fizetési szokásaival nem egyező műveletet észlelnek, felhívják az ügyfelet telefonon és egyeztetik vele, valóban ő vásárolt-e, szükség van-e a kártya letiltására. Sőt az első jogosulatlan tranzakció sem feltétlenül okoz veszteséget, hiszen egy rövid vizsgálattól függően a bankok saját kárként könyvelik el az ilyen típusú kártyahasználatot. Ha pedig nagyobb adatlopásra kerül sor, ahogy történt ez decemberben, a bankok azonnal intézkednek, szükséges estén kártyák tízezreit letiltva. Ráadásul itthon rendkívül elterjedt a bankkártya-tranzakciókról értesítő sms-szolgáltatás, melyet a világon elsőként vezettek be a hazai bankok 1998-ban. Fejes Kálmán szerint az online fizetés biztonsága is napról napra fejlődik, például ma már kezd elterjedni az internetes fizetéseknél használt, a kártyát kibocsátó bank által a kártyabirtokos mobiljára akár sms-ben küldhető SecureCode, amely tökéletesebb azonosítást eredményez. Forrás: www.technet.hu
|
BelépésHírdetés |
|||||||
|
|||||||||